Peony look

by

2014.05.01.

Kedvenc hónap? Az egyik minden bizonnyal a május. Már zöldbe borult a természet, de még minden olyan friss, érintetlen és üde. Imádom ilyenkor (is) a természetet. Ezt a pünkösdi rózsáról nem mondhattam el eddig, míg ma reggel meg nem láttam a virágoskertben... Tele van a kert ezekkel a csodás, kerek bimbókkal, amikből ártatlanul kivillan egy-egy bájos lilásvörös szirom. A szín annyira magával ragadott, hogy úgy gondoltam ez lesz a mai sminkem egyik kulcsszíne. Persze nincs ilyen színű rúzsom, de ezt gyorsan orvosoltam. Rúzst keverni? Miért is ne! Megpróbáltam a színt több vörös és lilás árnyalatú rúzsból kikeverni. A végeredményt lent látjátok. Azt hiszem egészen jól sikerült. :-) Az árnyalat egy BeYou és két Avon árnyalatból jött létre. Az arcomra csak a Caudalie Day Perfecting Fluidot vittem fel. Kontúrként és az orcákra is a Chanel Tan De Soleil került fel.

Mindig is tetszettek a vizes hatású, fényes szemfestés technikák, de valamiért sosem mertem kipróbálni. Most azonban eljött az ideje. A szemhéjamra ezért egy hangyányi Elizabeth Arden Eight Hour Creamet tettem fel a fotó és a fény kedvéért. ;-) A szempilláimat a Helena Rubinstein szempillaspirállal hangsúlyoztam. A drámai hatás kedvéért pedig, feltettem néhány műszempillatincset (Art Deco short) DUO pillaragasztóval. Happy may! <3 Ti milyen sminkkel köszöntöttétek a májust?

IMG_2253.jpg

IMG_2262.jpg

IMG_2246.jpg

IMG_2263.jpg

IMG_2260.jpg

Fotók: Enn


Toni&Guy Fashion Week Budapest beauty summary

by

2014.04.28.

Április egyik legizgalmasabb rendezvénye kétségkívül, a Toni&Guy Fashion Week Budapest volt, ahol nem csak a szebbnél-szebb ruhák, hanem a gyönyörű sminkek és hajak láttán is szaporább lett a szívverésem. Mit is kell tudni a rendezvényről?

Magyarország legszínvonalasabb divateseményéről van szó, ahol magyar divattervezők legjobbjai vonultatják fel legújabb kollekcióikat. A szervezőket, tervezőket, a sminkért és hajért felelős csapatot egyaránt jellemzi a profizmus. Szubjektvív benyomások:

Helyszín: Dorottya Palota. Tökéletes választás.

Kifutó: Letisztult, fehér, minimalista némi geometriai játékkal fűszerezve. IMÁDAT!

Kedvenc kollekció: Míg a legutóbb a Je Suis Belle, most a NUBU ejtett teljesen rabul. Csodás kollekció, imádnivaló kiegészítőkkel, legszívesebben az összes sálat hazvinném...

Kedvenc smink: A sok inspiráló fantasztikus munka közül igen nehéz egy kedvencet választani, de mindent összevetve a Je Suis Belle kollekciójához készített smink volt számomra a leginkább emlékezetes. “A fény sajátos játékának természetessége“ magával ragadó.

Kedvenc haj: A Nanushka kollekcióhoz készített rendezetlen, laza, vízparti hullámokra emlékeztető, copfba fogott tincsek egyszerűen csodásak voltak.

Modell love: Kondás Kata különlegessége igazán elbűvölő.

Must have: Egy fekete laza esésű kötött kardigán a NUBU kollekcióból.

Érdekesség: Egyértelműen Mihalik Enikő feltűnése a USE unused bemutatón. Persze titkon azért abban reménykedem, hogy egyszer őt is láthatom egy magyar kifutón.

Vágyak a jövőre: Szuper lenne, ha az esemény egy napról lassan-lassan 2-3 napra nőhetne, továbbá Tomcsányi Dóri legújabb kollekcióit is NAGYON szívesen látnám a TGFWB kifutóján.

Az alábbiakban pedig fogadjátok szeretettel, a csodás hangulatfotókat kollázs formájában. Továbbá a frizurák és a sminkek pontos leírását.

kcka.jpg

sz_2.jpg

SZEGEDI KATA

KATASZEGEDI_makeup_low.jpg

SMINK

"ARC: Mineralize charged moisture géllel hidratáltuk és Mineralize charged water hydrating mist-el frissítettük a bőrt Prep + Prime skin smoother-el készítettük elő a bőrfelületet lágy és tökéletes bőrkép elérése érdekében Fac e and body alapozóval értük el az üde, organikus, friss bőrt és Cream Color base “Luna” árnyalattal mostuk el a homlokon az Atlantic blue élénk égkék színét. SZEMEK: A Camel coat prolongwear paintpot különlegesen szép, meleg világos szürke színével krémes árnyékot simítottunk a szem köré a #287-es ecsettel A szempillák végeit intenzív tiszta kék színnel festettük Fa lse lashes Blue charge spirállal. AJKAK: Utterly delicious mineralize rúzzsal puhán festettük, satíroztuk az ajkakat #217-es satírecsettel"

HAJ

"Kata Szegedi 2014-es ősz-téli kollekcióját a városi amazonok ihlették. A különlegesen felépített frizurában több stílus harmonizál. A fejtetőn megemelt, alul tupírozott és kócos fonattal ékesített frizura, a TONI&GUY HMW Tengeri sós texturáló spray segítségével matt állagot kapott, amelyet TONI&GUY HMW Erős tartású hajlakkal fixált a fodrász csapat. A haj különlegessége a fejcsúcson elhelyezett laza konty, amely eredetivé varázsolja az amúgy már jól ismert „braids and plaits” hajtrendet."

i.jpg

sssz_1.jpg

JE SUIS BELLE

JSB_makeup_low.jpg

SMINK

"ARC: Studio Moisture fix krém, Prep + Prime Vibrancy Eye Üde, hidratált hatású alapozás Mineralize Moisture SPF15 Foundation használatával Szemöldök: Brow Set a szemöldök természetes színvilágához igazítva. A szemöldököket finoman rendezetté tettük a meglévő színeiket figyelembe véve. Szem: Pro Longwear Pa int Pot Chrome Angel árnyalatban kiemelve a tekintetet. A szemeket Liquid Liner Bootblac k tusvonallal emeltük ki, a pillákat dúsra, drámaira festettük Zoom waterfast blac k lash segítségével. Arccsont: a smink különlegessége a highlighterként használt plasztik pöttyök applikációjában rejlik, amelyek prizmaszerűen verik vissza a fényt. Ajkak: Cremestick liner Summerfruit színben a természetes kontúrozásért, majd Mineralize rich lipstick Dreaminess az ajkak dús, természetes, nőies hatásáért."

HAJ

"Friedman Péterék a Je Suis Belle 2014-es ősz-téli kollekciójával újraélesztik az igazán retro banáncsattot. Az elöl megemelt, tupírozott frizura a TONI&GUY HMW Hajtőemelő pornak köszönhetően friss és igazán dús hatást ért el, mindemellett a tupírozás ellenére igazán könnyed hatást idéz majd a kifutókon a ’80-as évek egyi legnépszerűbb hajkiegészítője."

ssssz_1.jpg

ANDA

ANDA_makeup_low.jpg

SMINK

"ARC: Complete comfort cream: egyenletes, friss, üde bőrállapot Mineralize skinfinish + studio finish concealer palette: egységes, egyszínű, egyszerű - árnyékolás nélküli – bőrszínt festettünk a #188, és a # 190 ecsetekkel
Blot powder: #187 ecsettel könnyedén mattítottuk az arcbőrt. SZEMÖLDÖK: Eye Brows ceruza Stud árnyalatban: a szemöldökök vonalát kiegyenesítettük, a tusvonal felső vonalához és az arc formájához illesztve. Szem: Fluidline blac ktrac k - A #212-es és a #209 ecsetekkel derékszöget húztunk a szemhéjra, majd a belső részeit befelé satíroztuk. A pillákat festetlenül hagytuk, a figyelem így teljes egészében a rendhagyó tusvonal formájára összpontosult. AJKAK: Pro Longwear Soft Shell #318-as ecsettel: az ajkak színét tompítottuk, egységesítettük."

HAJ

"Anda Emília szezonális kollekcióját a mértaniság jellemzi. A tervezőnő friss kollekciójához a TONI&GUY
Fashion Week Budapest vezető fodrásza egy sleek stílusú, a hajtincsek alján összefogott laza copfot képzelt el.
A semleges frizurát Emi és Péter méretre szabott bőr kiegészítőkkel dobták fel, amelyek széles sávban borítják a copf alját valamint a fül mögül mértani pontossággal kikandikáló vékony tincset. A hajat TONI&GUY HMW Hidratáló fényspray és ecset segítségével fésülték tükörsimává."

iii.jpg

zz.jpg

Nanushka_makeup_low.jpg

SMINK

"ARC: Prep + Prime Moisture infusion és Studio Moisture krémmel gazdagon tápláltuk és hidratáltuk a bőrt. Matchmaster alapozót és Prolongwear korrektort használtunk #190-es ecsettel a natúr, matt végeredmény érdekében, természetes hatású szeplőket fröcsköltünk a bőrre. A nemesi csontozatot intenzíven hangsúlyoztuk erős fény-hatásokkal Strobe liquid krémmel. SZEMEK: #239-es ecsettel, Groundwork és Layin’ low Prolongwear paintpotokkal természetes, lágy árnyékot festettünk a szemhéjra. A szempillákat Fa lse lashes extreme blac k szempillaspirállal hangsúlyoztuk. SZEMÖLDÖK: A Fluidline brow gel Dirty blond árnyalatával hangsúlyoztuk a szemöldököt, és a kósza szemöldökszálakat Quiet Brunette Prolongwear Wa terproof Brow Settel fésültük formára. AJKAK: A Mineralize Lipglass Lovingly yours és Be nice árnyalataival ragyogó, hidratált fényt csaltunk az ajkakra"

HAJ

"Sándor Szandra 2014-es ősz-téli kollekciójához ebben a szezonban is a természetesen szöszös, laza textúrájú
természetes frizura illik a leginkább. Idén áprilisban a TONI&GUY HMW Tengeri sós texturáló spray felelős a matt, kusza, vízparti hullámokért, amelyek a tarkón lazán összefogva adják meg a különleges „urban-beach” look érzetét."

u.jpg

NUBU

NUBU_hair_low.jpg

SMINK

"ARC: Strobe liquid hidratálóval belülről jövő ragyogással láttuk el a bőrt, a stratégiai pontokon mattítottuk az arcbőrt Prep + Prime transparent finishing púderrel légies, finom mozdulatokkal. Prep + Prime beauty balmmal egységesítettük a bőrt #130-as ecsettel . SZEMEK: #242-es ecsettel vastag, naiv ecsetvonással festettük a szemeket; #204-es szemöldök ecsettel, monokrom szürke, fehér, kék, vagy fahéj színnel a pillákon ugyanazt a színt használtuk. Clear brow settel a szemöldökformát kiemeltük. Ajkak: Brave színű rúzzsal natúr, természetesen matt ajkakat varázsoltunk #316-os ecsettel"

HAJ

"A NUBU legújabb kollekciójához készült frizurát a TONI&GUY HMW fodrász team a friss hatás elérése érdekében első épésként körkefével fésülte egyenesre, amelybe egy-két helyre a természetesség, a kócosabb, lazább stílus érdekében szárításkor kissé meggyűrtek pár tincset. A natúr hajat a nemzetközi catwalkokon is
igen trendi oldal- illetve középválasztékokkal dobták fel, amelyeket a választék mentén TONI&GUY HMW Hajszérum cseppekkel fényesítettek a kontraszt kedvéért."

ii.jpg

ssz_1.jpg

USE UNUSED

USE_makeup_low.jpg

SMINK

"ARC: Mineralize charged water moisture gel, Mineralize charged water eyecream Studio Tech alapozó a púderes, matt hatás eléréséért. Szemöldök: Pro longwear waterproof brow set világos árnyalatai - világosítottuk a szemöldököket, így még hangsúlyosabbá téve a szemhéjak fényességét. Szem: Kohl Power Eye Pencil Feline színnel az alsó és felső szemhéjakat erőteljesen körbe satíroztuk, Fluidline Rich Ground árnyalatát használva bázisul, erre kerültek a szemhéjpúderek (Eyeshadow Coppering, Pro Longwear Hot Pa prika, Mineralize Blush Love Thing). Az alsó és felső belső kontúrt feketével emeltük ki fokozva a drámai hatást (Kohl Power Eye Pencil Feline) A pillákat egy #36 műszempillával hangsúlyoztuk. AJKAK: Az ajkakra finom púderárnyalatot használtunk, Matte Lipstick Kinda Sexy árnyalatban."

HAJ

"A USE unused A/W 14-es ruhakollekciójára egy klasszikus frizuratrend teszi fel a pontot. A TGFWB hairstylist
csapata egy fényes, sleek stílusú hajat készített a tervezőtrió számára, amely egy fejtető mögött parányit kiemelt copfban aposztorfálódik majd a kifutón. A kusza, szálló tincseket ecsetekre fújt TONI&GUY HMW Erős tartású hajlakkal simították hátra és fixálták."

Fotók: Glódi Balázs


Hairy question

by

2014.04.25.

Azt, hogy mit ítélünk szépnek és mit nem, teljes mértékben szubjektív.Vannak azonban különböző tényezők, amelyek nagy mértékben befolyásolnak, befolyásolhatnak minket ennek megítélésében. Az egyik ilyen tényező a szépségipar. 

A hónaljszőrzet, egy nőnél például, hatalmas feltűnést okoz. Pedig valójában egy teljesen természetes dologról van szó. Ezt többek között annak köszönhetjük, hogy a szépségipar évek óta a fejünkbe tetoválta, hogy egy női hónalj márpedig borotvált. Ben Hopper fotós erre reflektálva, olyan nőket kapott lencsevégre, akik megmutatják hónaljszőrzetüket.

Vajon ha a szépségipar nem ezt sulykolta volna belénk hosszú éveken át, a többség szépnek látná most a hónaljszőrzetet? 

honalj.jpg

Kollázs: Enn

Forrás, fotók: Brigitte

 

 


WEDDING makup INSPIRATION

by

2014.04.22.

Hamarosan egy igazán izgalmas eseménynek lehetek mondhatni make up tanúja. (hihi) Sminket készítek egy bájos hölgynek, amihez gőzerővel gyűjtöm épp az inspirációkat és készítek moodboardot, mint például az alábbit.

Sokan elkövetik azt a hibát, hogy olyan sminket választanak az esküvőre, ami korábban sosem volt az illetőre jellemző. Ez a nap, nem a "naaagy", kísérletező sminkek napja, hanem az a nap, amikor egy nőnek a legjobb formájára van szükség, a természetes szépségből kiindulva. Ki szeretné azt, hogy egy teljesen más ember nézzen vissza a tükörből, vagy a fotókról évek múltán? Én biztosan nem. De mi is az elképzelésem a következő eskövői sminkhez? Íme:

A ruha láttán egy visszafogott, mégis nagyon friss, tiszta sminkre gondoltam, aminél az ajkakra helyzeném a hangsúlyt, egy csodás rózsás színnel. A teljes sminket hűvős árnyalatok határoznák meg. A szemeket nagyon decensen egy ezüstös árnyalattal sminkelném, ezzel tovább növelve a friss, üde tekintetet. Nektek, hogy tetszik?

WEDDING.jpg

Kollázs: Enn

Fotók: Pinterest


Clean warm Cotton love

by

2014.04.17.

Nyuszisimogatás és tojáskeresés helyett, idén húsvétkor úgy tűnik egy meleg tea, vagy egy forró kakaó társasága lesz a nyerő program otthon a kanapén. Mikor megrendeltem az alábbi CLEAN tusfürdőt, a Warm Cotton szériából, még nem gondoltam, hogy szeptember előtt előveszem. Mégis így lett! :-)

Kifejezetten örülök, hogy a kezembe került ez a tusfürdő, ami első szaglásra a tubusból, leginább egy Persil White mosópor illatára hajaz. :D Ezzel a kijelentéssel nem hoztam senkit lázba, hogy kipróbálja? (hihi) Ez még azonban nem vette el a termékbe fektetett hitem. Így most, nulla fok környékén vonult is a tusonlónkba egy tesztre. Surprise- surprise, vízzel vegyítve a "Persil-ből", egy frissen mosott (öblített), még nedvesen vasaló alá került ruhadarab illatát árasztja. Egyszerűen mennyei! 

Pont erre az illatra vágytam a csomagolás láttán. A fehér, csillámpor szerű gél-krém, hidratálni viszont nem hidratál. Az &Other Stories tusfürdőm mellett, ilyen szempontból nagyon alul marad. Van még min fejldőni tehát kedves CLEAN! :-) Ettől függetlenül rajongó lettem, az illatt teljesen magával ragadott...<3 

 

 

IMG_2036.jpg

 

IMG_2037.jpg

Fotók: Enn


Easter feeling

by

2014.04.16.

Az instagramon (enn_s néven találtok megnemrég egy fotót láthattatok rólam, ahol egy lila tincset szorongatok :-) Nos, az a tincs a L'Oréalnál Professionel-nél készült, mégpedig HairChalk segítségével.

Az inspiráció az alábbi kollázsokhoz innen indult ki, az éppen aktuális, közelgő húsvét pedig csak a ráadás. (hihi) A kollázsokat készítve teljesen elkapott az ünnepi hangulat, meg persze az ihlet további színes tincsek festéséhez a hajamban.

Fogadjátok szeretettel a kis húsvéti szettem, remélem tetszik?! Ki próbálja ki a Hairchalkot, ha igen melyik színt?

a_2.jpg

c_3.jpg

b_2.jpg

e_2.jpg

d_1.jpg

Kollázsok: Enn

Fotók: Pinterest


About

Enn

Facebook

Instagram

Follow on Bloglovin

Bloglovin'