Eyeglasses look

by

2014.07.30.

Ez a hét az újdonságok hete! :-) Hétfőn végre elindult az "Interviews" rovat, ahol a bájos spinning edzőmmel beszélgettem szépségápolási szokásairól. Ha még nem olvastátok, ERRE találjátok! <3 A másik újdonság pedig a külsőmhöz kötődik. Aki követ az Instagramon, már elcsíphette, hogy levágattam a hajam. Ami alapvetően nem is lenne olyan különleges, de olyan szempontból mégis az, hogy körülbelül négy éves korom óta nem volt ilyen rövid a hajam. Éééés iszonyatosan boldog vagyok vele! :-) Korábban mikor levágattam a hajam, de valahogy utána mégis mindig azt vártam, hogy újra megnőjön. Igen elég fura... Most azonban a nyomát nem érzem ennek, sőt úgy érzem örökké ezt a short bob-ot szeretném viselni. :) Éreztetek már olyat, hogy egy frizura 100%-ig a Tiétek? Eszméletelen jó érzés! Az imádott bob-omat pedig Nettinek köszönhetem a Wood Hairből! <3 

Örömmel kísérletezgetek az új hajammal, amivel valahogy minden ruhám, kiegészítőm, sőt sminkem is teljesen másképp mutat. Az alábbi lookhoz, előkaptam az új (dioptira) nélküli szemüvegem, amit egy nagyon kedves barátnőm készített nekem, mindjárt két színben is beszereztem, biztos ami biztos :-) (a másik színről hamarosan többet) A szemüveg csajos, nude színéhez kreált babás sminket, egy fiús H&M inggel törtem meg, amit igazán imádok mostanában.

A sminkhez alapként a Caudalie ragyogást fokozó szérumot vittem fel, legfőképp az orcák területére. (arctisztítás után természetesen). Majd ezt követte a Caudalie Day Perfecting fluid, ami egy színezett mondjuk "börtökéletesítőnek", ami szuper nyárra, egyszerűen imádom! Több infó róla ITT. A szemhéjamra egy Kryolan Dermacolor korrektorpalettából választottam egy sötétebb és egy világosabb nude árnyalatot. Alapként a világos árnyalat került a szemhéjamra, mélyítővonalként pedig a sötét. (fontos! mindig jól elsatírozni a vonalakat) A sötét árnyalat miatt a szemhéjon, és az alapos szempillagöndörítés, majd szempillafestéstől (csak fenti pillákon) optikailag nagyobbnak látszik a szemem a szemüveg ellenére is. Az alsó vízvonalat egy beige Alverde szemceruzával emeltem ki, ami szintén nagyobbnak láttatja a szemeket optikailag. A szemöldökömet egy &other stories ceruzával hangsúlyoztam, majd egy kis kefe és némi körömlakk sgítségével fixáltam. Pírként a Chanel krémpirosítómat vittem fel az almácskákra, majd a Phylosophy palettámat használtam az orcák felső részére highlightként. Az ajkakra pedig egy Avon nude árnyalat került. Hope you like it?! Több Enn look ERRE található! 

IMG_4145.jpg

 

IMG_4140.jpg

 

IMG_4144.jpg

 

IMG_4143.jpg

 

IMG_4152.jpg

 

IMG_4170.jpg

 

IMG_4171.jpg

Fotók: Enn


A bejegyzés trackback címe:

https://enntrance.blog.hu/api/trackback/id/tr576547611
Nincsenek hozzászólások.

About

Enn

Facebook

Instagram

Follow on Bloglovin

Bloglovin'