sweat

by

2014.02.22.

Izzadni emberi dolog! A témáról írni mégis legalább annyira sexy, mint különböző tamponokról teszteket írni. Mégis szeretném körbejárni, hisz ez a téma is része a szépségápolásnak. Egyre többet olvashatunk itt-ott arról, hogy a dezodorok 80%-a különféle alumínium származékokat tartalmaz. Amit tudni kell róla: Az alumínium-klorid elzárja a pórusokat, ezáltal megakadályozva az izzadást. Ezek az alumínium származékok néhány embernél irritációt, viszketést netán kiütést idézhetnek elő, emellett számos esetben szóba kerültek már a mellrák és az Alzheimer kór kapcsán is. Ezen a ponton meg kell említenem, hogy mindezt klinikai vizsgálatok egyértelműen még nem támasztják alá, de javítsatok ki, ha esetleg tévedek. Erősen vitatott témakör. Ennek ellenére nem hangzik túl jól ugye?- szerintem sem, bár nálam szerencsére nem lépett még fel hasonló, de ha a piacon találhatók "természetes" verziók is, akkor miért is ne kaphatnának egy esélyt. Nagy Dove dezodor rajongó vagyok tiszta, friss illata miatt elsősorban, de ebben a dezodorban is megtalálható az állítólagos "gonosz", mint ahogy egy másik régi kedvencben a Biotherm golyós dezodorában is. A fejembe vettem tehát, hogy a jövőben több olyan dezodort tesztelek majd, amelyekben nem találhatók alumínium származékok. Tehát az iromány hamarosan folyt köv !:-) Ti milyen dezodort használtok? Fontos számotokra, hogy természetes legyen az izzadásgátlótok?

IMG_0905.jpg

IMG_0911.jpg

IMG_0902.jpg

Fotók: Enn

 


Pink+Gold look

by

2014.02.20.

Kísérletezésbe kezdtem! Miért is ne nyúlhatnék adott esetben egy rózsaszín szemfestékhez? Míg korábban rettenetesen ódzkodtam az efféle királylányos színektől, most annál inkább érdekelnek. Kifejezetten a pasztell árnyalatok foglalkoztatnak. Gondolom senkinek nem tűnt még fel... (haha) :-) Egy különleges ArtDeco szemfestéteket próbáltam ki, ami a fény beesési szögétől függően rózsaszín vagy épp arany. Ezt a különleges átmenetet a MAC Groundworkkel bolondítottam meg a belső szemzugtól egy mélyítővonalat alkotva. A szempilláimat a Borjouis Volumizer spirállal hangsúlyoztam több réteget feltéve, mert szerettem volna ráerősíteni a kislányos, királylányos hatásra. Az arcbőrömre alapként ismét csak a Caudalie Day Perfecting Fluid került fel. Az orcákra pirosításként a krémes Chanel Inspiration került fel. <3 Az ajkakra csak némi Aesop ajakápoló és már kész is. Hogy tetszik? Kipróbáljátok?

IMG_0749.jpg

IMG_0748.jpg

 IMG_0757.jpg

Fotók: Enn

 


Endless beauty with Je Suis Belle!

by

2014.02.19.

Tegnap két csodás meglepetés is ért. Egyrészt egy csodás limitált szériás Je Suis Belle for Starbucks bögre várt a postaládámban, a virtuálisban pedig a Jes Suis Belle 2014 tavasz-nyári kollekciójának elbűvölő fotói. Nem is lehetett volna szebb kombináció! <3 Egyszerűen imádom amit Dalma és Tibi tervez, aminek már sokszor hangot adtam. A szép az egészben, hogy minden szezonban újra és újra meg tudnak lepni és el tudnak bűvölni kreálmányaikkal.  Idén nyáron is fantasztikus, új printekkel és lenyűgöző fazonokkal lepett meg minket a tervezőpáros. Tündéri kreációk, melyek fantasztikusan kiemelik a női szépséget! Fogadjátok tehát szeretettel a számomra legkedvesebb darabokat a kollekcióból, egy-egy áhított szépségápolási termékkel párosítva, amit idén nyáron mindenképp ki kell próbálnom! A termékek innovatívak, frissek és üdék, akárcsak a ruhák! Emellett meg remekül el tudom képzelni, hogy a ruhák leendő viselői, hasonló szépségápolási termékeket választanak a polcokról. Nektek melyik a kedvencetek?

1. Dove Dress (<3 <3 <3) - RMS Concealer

2. Martin Dress - FACE Stockholm Body Massage Cream

3. Cropped T-Shirt Dress- Deborah Lippmann körömlakk

4. Necklet Dress- ILIA lipbalm

5. Necklet Square Dress- Bumble & Bumble Thinkening Spray

6. Dove Dress (<3 <3 <3) - Murad Firm and Tone Serum

jsb1.jpg

jsb2.jpg

jsb3.jpg

jsb9.jpg

jsb6.jpg

jsb8.jpg

Kollázsok: Enn

 

 


Pink cheeks with Chanel!

by

2014.02.18.

Mindig egy különös érzés uralkodik el rajtam, ha egy Chanel szépségápolási terméket tarthatok a kezemben, nem tagadom. Már a második alkalommal múlta felül minden várakozásomat egy Chanel termék. Dekorkozmetikumban számomra egyszerűen profik! A termékek innnovatívak, egyediek és csúcsminőségűek. Most épp a  Le Blush Créme De Chanel- Inspiration árnyalata ejtett rabul. Mindenképp szerettem volna egy krémpirosítót, de hosszú ideig bizonytalan voltam, hogy mégis melyik márkától válasszak. A Dior felé kacsingattam, de számomra túl intenzív színnek bizonyult. Egy könnyen kombinálható, friss színt kerestem. Egy jó krém pirosító legyen könnyen felvihető, szépen elmosható, leheljen egy decens színt az orcákra és persze legyen tartós.  Ez a pirosító tudja mindezt. Imádat! Fogadjátok tehát szertettel ezt a kis csodát, jácintmezőbe borulva! :-) Ti milyen krémpirosítót próbáltatok ki eddig?

IMG_0660_1.jpg

IMG_0675.jpg

IMG_0657.jpg

Fotók: Enn

 


Golden monday

by

2014.02.16.

Nem állok hadilábon a hétfőkkel, különösen akkor nem, ha olyan klassz dolgokkal dobhatom fel mint a lentiek. "Grumpy hétfők" elkerülésé végett, érdemes kicsit több figyelmet szentelni a hét első napjának, például egy különleges ékszerrel, parfümmel, esetleg hajunk luxus kényeztetésével.

Kérastase Elixir Ultime Creme FineAjándékba kaptam nem is olyan régen életem első Kérastase termékét, ami 100%-ban hozta azt, amit elképzeltem eddig a márkáról. Profizmus sugárzik már a csomagolásból is. Az arany tubus egy olyan krémet tartalmaz, ami gyönyörűen kisimítja a (vékonyszálú) hajamat, anélkül hogy elnehezíteni azt. Emellett sokkal jobb tőle a hajam tartása, élettel telibb és ez az illat.... egyszerűen isteni! <3

Kérastase arany karkötő: Az arany tubus mellé egy klassz, matt arany karkötő is járt, ami szuperül illik egy-egy letisztult elegáns szetthez.

Nicolai, Kiss me tender parfüm: Az első niche parfümöm, amibe halálosan szerelmes lettem a Neroli parfümériában. Még jól emlékszem, hogy a rengeteg fantasztikus parfüm próbálgatása után, totál összekavarodtam, hogy melyiket is szeretném valójában. De egy lépéssel a bolt előtt már bizonyossá vált, hogy ez az édes, erőteljes vanílillat, virágos és fás jegyekkel teljesen rabul ejtett. 

Ferencz Vanda fülbevaló: Vanda ékszerei magával ragadóak, minden részlet tökéletes rajtuk. Ékszerei rendkívül nőiesek, emellett mindegyikben van valami letisztult, különc kivitelezés. Imádom őket! A jelenlegi kedvencem tőle, a lent látható darab, aminek egyik oldala fehér, másik oldala pedig sugarasan tört arany. Az egy fülbevaló korszakomat élem, tehát egyikbe fülembe teszek, másikba nem. Próbáljátok ki, szerintem nagyon izgalmas!

IMG_0630.jpg

IMG_0643_1.jpg

IMG_0641_1.jpg

Fotók: Enn


Coral look

by

2014.02.15.

Nemrég készítettem egy bejegyzést, amiben összeszedtem a szerintem legszebb coral színű rúzsokat. Ezek közül a minap beszereztem a MAC Vegas Volt-ot. Megláttam és teljesen oda voltam és vissza. Szerelem! A rúzst helyeztem ismét középpontba, no meg persze a csodás tavaszi virágokat a lakásban :-) Az arcomra a már jól ismert, Caudalie Beauty Elixir után a Caudalie Day Perfecting Fluidot vittem fel. Majd következett egy kis MAC Groundwork a szemre. A pillákra egy új szempillaspirál a Borjouis Volumizer kétlépcsős változata került bevetésre. (FYI épp leárazva a Douglas üzletekben) Szokatlan, de egész szerethető, hamarosan jönnek a részletek róla. A szemöldököm hangsúlyozásához egy &Other Stories ceruzát használtam. Árnyéknak a MAC Harmony, fényként pedig az Edward Bess Afterglow került fel. Végül, de nem utolsó sorban pedig a lényeg az ajkakra, a MAC Vegas Volt rúzs. Nektek mi a kedvenc coral színű rúzsotok?

IMG_0784.jpg

IMG_0794.jpg

IMG_0775.jpg

IMG_0789.jpg

IMG_0791.jpg

Fotók: Enn


About

Enn

Facebook

Instagram

Follow on Bloglovin

Bloglovin'