Blue smokey eyes look

by

2015.02.04.

Smokey eyes sminket már láthattatok tőlem a  "Look posztok" között, sötétkék verziót azonban még nem. Semmiképp nem hagynám ki, ugyanis egy Pixiboxomban talált ArtDeco árnyalat teljesen lázba hozott. Említettem ezt az éjszakai égboltra hajazó kisgömböt már a "Weekly blues" között is, de most jöjjön egy feature :D

Ehhez a füstös szemsminkhez ugyanis csak ezt az egyetlen árnyalatot használtam. Ecsettel vittem fel a felső és az alsó pillák tövébe alaposan, majd onnan egy puhább nagyobb ecsettel szétoszlattam és alaposan elsatíroztam. Najó..., ez az ArtDeco árnyalat egyszerűen varázslatos. Varázslatos, mert a színmélység és a csillámok aránya mesterien sikerült, talán ez a kulcs. A vízvonalat egy fekete szemceruzával emeltem ki, a pillákat pedig göndörítés után a Helena Rubinstein szempillaspirálommal. ITT vásárolható meg a legjobb áron.

Alapként ezúttal egy újdonságot próbáltam ki a L'Oréal-tól, mégpedig a Skin Perfection BB krémet, ami tulajdonképpen egy szépségbalzsam és BB krém egyben. Lehet éppen ezért győzött meg 100%-ban. Ez a BB krém nem olyan, mint azok amiket eddig kipróbáltam. Textúrájában jóval könnyebb, illetve pigmentáltsága is sokkal visszafogottabb. Ha nem is kedveltétek eddig a BB krémeket, ezt biztosan imádni fogjátok! Trükk: Kevesebb több! Nem kell belőle sok, csak éppen egy leheletnyi, majd szépen eldogozni a szükséges részeken egy alapozóecsettel. Kész is!

Pirosítóként a csodás, egészséges orcákat varázsló Kjaer Weis krémpirosítót tettem fel, ami néhány másodperc alatt, szinte egybeolvad a smink további részével. Gyönyörű harmóniát alkot!

Az ajkakon egy kis ajakbalzsam, (hogy eltüntesse a megfázás nyomait..., több kevesebb sikerrel :-/) fülemben a legjobb barátnőmtől kapott legeslegszebb ajándék evör + egy tökéletes kék csíkos ing, ami kísértetiesen hasonlít egy Isabel Marant Eddie shirt-re, de persze nem az :D = Happy Enn! 

img_9288.jpg

 

gh.jpg

 

output_mj0nim.gif

Fotók: Enn


The Laundress, the lovely smell of freshly washed clothes

by

2015.02.02.

Tiszta, frissen mosott ruha illata a lakásban! Van ember a földön aki nem rajong ezért az illatért? Vagy ha nem is feltétlen rajongást, akkor  valami teljesen elbűvölő harmóniát, komfortérzetet vált ki. Így van? Nálam az előbbi lépett fel már nagyon régen.  Így érthető, hogy mikor megláttam a Le'Parfumben / Zsólyomi Zsolt parfümériájában a THE LAUNDRESS márkát a polcokon teljesen  bezsongtam.

Hogy miért is vált híressé ez a csodás márka valójában? 

" Lindsey Wieber Boyd a Chanel Ready-to-Wear ex-Sales szakembere és Gwen Whiting  és a Ralph Lauren Home Collection ex-Senior Designere megelégelték, hogy csodaszép darabjaikat a legjobb mosószerek, vegytisztítók sem óvják meg az enyészettől, és lehetetlen kedvenceiket újra tökéletes formába hozni, úgyhogy fogták magukat, és kifejlesztettek egy luxus mosószermárkát! Koncentrált, non-toxikus, allergénmentes, biodegradable, eco-chic ruhaápoló szereiket luxusparfümökkel, pl. a Le Labo Rose 31 signature erotikus rózsaillatával illatosítják! " /Le' Parfum

Remek apropó ez, de ami engem igazán ámulatba ejtett, azok az anti-bakteriális szagtalanító, "ruhafrissítő" spray-k. Az abszolút kedvenc illatom a THE LAUNDRESS Fabric Fresh-t, amiből néhány pumpányi egy frissen mosott ruhatorony illatát árasztja mindenfelé. Arra a célra fejlesztették ki, hogy a ruhákból a bútorszöveten, konyhai textileken, szőnyegen, függönyön át bármilyen anyagra használhassa az ember a háztartásban. I'm badly in LOVE... 

A spray-k több illatban kaphatók a Le'Parfum üzletben, érdemes végigszaglászni mindet, csodásak!

ui.: Az Enntrance tictail shop-os megrendelések is ebben az illatban pompáznak. ;-) (persze mosást követően)

img_8989.jpg

 

img_8990.jpg

 

img_8994.jpg

Fotók: Enn


Valentine's day gifts

by

2015.02.01.

Nem tartom túl sokra a Valentin napot, elkerülni azonban nem lehet, ezért hozzuk ki belőle a legjobbat. Jöjjön egy női kívánságlista, avagy milyen ajándékoknak örül(het) a nő február 14-én? Lessétek!

1. Csipkés merevítő nélküli álom melltartó - Mindig vadászom őket, itthon azonban sajnos alig kaphatók. Szerencsére a Topshopnál hatalmas a választék a merevítő nélküli csipke gyönyörökből! Love is in the air!

2. Givenchy ajakrúzs - Egy csodás korallos árnyalat, ami minden nő rúzsgyűjteményébe jól jön! Az extravagáns külső pedig a hab a tortán. Imádat!

3. Púderrózsaszín napszemüveg - Oldie but goldy! Legalábbis ami a fazont illeti biztosan. Púderes vagányság! Love-love-love!

4. Köves karkötő - Filigrán, könnyed, mégis nagyon különleges ajándék lehet ez a karkötő. Garantáltan nagy lesz az öröm!

5. Au revoir Paris póló - Párizs nem kicsit trendi, az is marad! Egy kis szelet Párizst pedig minden nő ruhásszekrénye tárt karokkal vár. We need this!

6. Csepp formájú fülbevaló - Szerelem első látásra! Ez a fülbevaló egyszerűen csodás minden alkalomra. Idevele!

7. Dior szemfestékpaletta - Ezt a fajta szerelmet nem lehet elmagyarázni... Már próbáltam egyszer ITT, de igazi kihívás szavakba önteni azt a rajongást, amit a Dior szemhéjpaletták iránt érzek. Ezzel nem csak én vagyok így, ugye? :D TÖKÉLETES ajándék! <3

Tipp: Még tartanak a leárazások a legjobb beauty webshopokban, ITT, ITT, ITT, ITT, férfiakra specializálva ITT, és ITT is. Érdemes körbelesni!

index_1.png

Kollázs: Enn


COLO Skin&Soul - Handcream and Face scrub

by

2015.01.30.

Új natúrkozmetikumok Magyarországon? Always welcomed! Sokat ugye nem ismerünk, mert nincs is belőlük túl sok. Annál inkább érdekes a COLO Skin&Soul, egy vadiúj márka a magyar beauty horizonton. A termékeket tudatosan kikísérletezett, saját receptúrák alapján készítik, friss alapanyagokból, kis mennyiségben manufaktúrában.

A COLO natúrkozmetikai termékcsalád, egy újszerű szemlélettel, az évszakokat is figyelembe véve kínál személyre szabottan natúr és bio alapanyagokból praktikus testápolási megoldásokat. Hisz a bőrnek ugye másra van szüksége télen, mint nyáron. A termékek prémium minőségű, természetes, bio összetevőkből – hidegen sajtolt olajokból, 100% tisztaságú virágvizekből és illóolajokból, növényi hatóanyagokból készülnek. Nem tartalmaznak mesterségesen előállított kőolajszármazékokat, parabént, SLS-t, szilikont, szintetikus mesterséges illatokat, vegyi anyagokat (mint pl. DEA, PEG). 

Szuper alapok ezek, de most jöjjenek a termékek! :-) Két kis fehér tégely érkezett hozzám, egy tápláló kézkrém panthenollal és egy málnamagos arctisztító radír ananásszal. Elég izgin hangzik, az is! :-)

Kezdjük a kézkrémmel, amelynek először csodás, természetes citrusos, friss illata fogott meg. Egy könnyű konzisztencia, amit a bőröm pillanatok alatt! magába szippantott. A szuper könnyű állag ellenére, a hidratáló hatás sem marad el. Sőt! Pihe-puha, tartós puhaságot varázsol néhány másodperc alatt.

A másik kis tégely egy igazán különleges arcradírt rejt. A laza "ananászos" zselében, az AHA sav és az apró málnamagok hivatottak arra, hogy gyengéden eltávolítsák az elhalt hámsejteket és egy üde, friss, egyenletes arcbőrt hozzanak újra a felszínre. Ez a termék igazán belopta magát a szívembe. Ez esetben ugyanis teljesen természetes módon szabadulhatunk meg a felesleges elhalt hámsejtektől, a kis magok radírozó hatása pedig gyengéd, mégis épp megfelelő. Must try!

A termékeket ITT érhetitek el!

index.jpg

 

 

Fotók: Enn

A bejegyzés a Colo skincarrel való barátságos együttműködés kapcsán született.


Enn's five weekly favorites

by

2015.01.29.

 Ígértem Nektek, hogy idén több újdonság és változás is történik majd a blog életében. Jöjjön ma az első, ugyanis éppen ideje, hogy napvilágot lásson egy vadiúj rovat, mégpedig az "Enn's five weekly favorites", amelyen belül minden héten érkezik öt kedvenc, ami valamiért belopta magát a szívembe. Mutatom is az első kört: <3

1. Edward Bess krémpirosító - Természetes smink eléréséhez rengeteg termékkel kísérletezgetek, köztük az Edward Bess termékek magasan a legjobbak között vannak szerintem. Aki nagy festegetésre vágyik, az inkább ne ruházzon be rá, aki viszont szeretné a természetes szépségét gyönyörű dekorkozmetikumokkal alátámasztani az mindenképp! Ez a highlighter egyszerűen csodás, finoman aranyló fényt varázsol az arcomra. Imádom!

2. &other stories karkötő - Emlékül hoztam Barcelonábòl két ilyen "karma" karkötőt, aminek párját a legjobb barátnőmnek adtam, újra megtalálni hatalmas öröm volt! <3

3. Naobay arclemosó - Ez a természetes összetevőkből készült arclemosó teljesen elvarázsolt. Üde citrusos illata mennyei! Igazán hidratált, pihe-puha bőrt hagy hátra, anélkül, hogy utána feszülne az arcbőröm. Must have!

4. Kazetta - Egy gyerekkori kazettám, mindig velem van, így bármikor hallhatom imádott szüleim hangját. <3 <3 <3

5. Bobbi Brown rúzs - Egy matt meleg, narancsos árnyalat, amit egyszerűen nem lehet megunni! It's love!

 

img_9024.jpg

 

img_9026.jpg

 

img_9025.jpg

 

img_9027.jpg

Fotók: Enn


60's look

by

2015.01.28.

Imádom a Breakfast at Tiffany's című filmet. A filmben láthatò ruhákat, frizurákat, sminkeket elképesztően inspirálònak tartom. Emellett pedig persze Audrey Hepburn bája is lenyűgöz! A 60-as évek mostanában különösen foglalkoztatnak, így nemrég frizurákròl is olvashattatok egy bejegyzésben. Most jöjjön egy kis smink. Miután megnéztem huszadjára is :D Lisa Eldridge a filmhez készült smink-videóját, úgy döntöttem én is belevágok. Kicsit átértelmezve, személyre szabva, az amúgy kicsit sem Audrey-s típusomhoz. Jöjjenek az Breakfast at Tiffany's a'la Enn smink részletei:

Alapként a már jòl ismert Caudalie Day Perfecting Fluid került fel, majd a matt hatás kedvéért a T vonalam környékére a Chanel Vitalumiere porpúder alapozòt. A mozgò szemhéjámra a MAC Painterly Pot-ot használtam, mélyítővonalként pedig leheletvékonyan egy barna Sleek árnyalat került fel ecsettel, alaposan elsatírozva. Ezt követően az ikonikus cicás tusvonal következett, amihez a Paris Berlin szemceruzámat, illetve a L'Oréal Paris folyékony szemhéjtust használtam. Műszempilla tincseket tettem fel a külső szemzug környékére, ezzel tovább cicásítva, bájossá téve a végeredményt. Hogy a szemeim még nagyobbnak hassanak, egy nude Alverde szemceruzával hangsúlyoztam az alsò vízvonalat. Az orcákon az üde ròzsás Philosophy pirosítòm láthatò, illetve highlightként a The Body Shop csodás árnyalata került fel. Az ajkakra "ujjakkal felpontozva" felvittem egy nude és egy barackos rúzs keverékét. A végeredmény egy nagyon rendhagyò Enn look lett, de ettől függetlenül imádtam. Nektek hogy tetszik?

Btw.: A rajtam láthatò ruha megvásárolhatò az Enntrance tictail shopban! <3

img_9096_2.jpg

 

img_9135.jpg

 

img_9139.jpg

 

img_9136.jpg

 

img_9129.jpg

Fotók: Enn


About

Enn

Facebook

Instagram

Follow on Bloglovin

Bloglovin'