Lilac smokey eyes look

by

2014.08.06.

Köztem és a lila szín közti kapcsolat virgázásnak indult. Bár voltak már korábban bátortalanabb próbálkozásaim vele, most azonban egy szeder turmix meghozta kedvem, hogy el is mélyítsük kicsit a barátságunk. :-) Annyira inspirálónak találtam a turmixgépben a világos lila színt, amit a szuper finom szedrek és a tej találkozása hozott létre, hogy azonnal előkotortam az "ezer éves" Alverde palettám (DM-ből). A palettában négy szín van, egy fehér, egy sötétlila és két világosabb lila árnyalat. A mozgó szemhéjamra, a legvilágosabb lila árnyalatból vittem fel, majd a külső szemzughoz (alul, felül) a legsötétebb lilát, amit mélyítővonalként alaposan elsatíroztam. A belső szemzughoz a fehér árnyalat került, majd ezt is alaposan elsatíroztam. A mozgó szemhéj középső részére pedig egy lehelletnyi metálos, krémes szemfestéket került highlightként Laura Mercier-től, ami csodásan kiemeli a szemet és friss, üde hatást kelt. A szempilláimat göndörítés után, a Borjouis szempillaspirállal hangsúlyoztam. (két rétegben)

A lila füstös szemekkel végezve, kivételesen alapozót vittem fel, ami most az Estée Lauder Double Wear Ecru árnyalata volt. Hogy miért csak most vittem fel alapozót? Füstös szemek esetében előnyösebb az alapozót a szemsmink után felvinni, mert a por állagú festékek és a sok satírozás miatt, könnyen a szem alá kerülhetnek szemcsék, amit egy meglévő alapozórétegről elég nehéz eltávolítani.

Az alapozót követte a pirosító, ami ezúttal is a Chanel krémpirosítója volt, majd az orca felső részére a Philosophy highlighterként is jól funkcionáló palettáját használtam. Az ajkakat csak az imádott Nuxe ajakápolómmal kentem be. Hogy tetszik, kipróbáljátok ti is?

lilac.jpg

IMG_4230.jpg

IMG_4198.jpg

IMG_4219.jpg

http---makeagif.com--media-7-27-2014-RV4kim.gif

Fotók: Enn

Szívószál: Karcsi papírboltja

 


Birthday wishes part II.

by

2014.08.05.

Jöjjön ma a szülinapi kívánságlista második felvonása. A második sorozatban inkább az élmény faktor játszik szerepet, illetve azok a dolgok amiket korábban még sosem próbáltam ki, vagy ha igen, túl ritkán :-)

1. Imádom a virágokat, a vágott virágot is! (gondolom ez eddig senkinek nem is tűnt fel :D), de még sosem kaptam virágcsokrot virágfutárral. Annak ellenére, hogy az illető nincs ugye jelen, akitől kapom a virágot, mégis nagyon vágyom rá, szuper érzés lehet így (is) virágot kapni. A leginkább közel a szívemhez, egy veszprémi virágbolt áll, ami nem más mint Flóra Virágboltja. Az imádnivaló stílus miatt, talán innen örülnék egy virágcsokornak a legjobban. Kövessétek Flórát az Instagramon is, ha igazán szép contentre vágytok! :-)
2. Akármilyen hihetetlenül is hangzik, még sosem jártam sem manikűrösnél, sem pedikűrösnél. A legszívesebben a Bamboo Nail Spa-ba mennék el, mióta Erika beültette a bogarat a fülembe :-)
3. A harmadik dolog pedig, amit imádok, az EVÉS. A legkedvesebb napszakom pedig a reggel és az ahhoz "tartozó" reggeli. Teljesen be vagyok zsongva a nyugott, kényelmes villásreggelikért, a hangulat egyszerűen páratlan. Nagyon szívesen elmennék a francia atáble-ba, de szívesen belesnék a Sarki Fűszeresbe, és persze örömmel látogatnék újra a Villa Bagatelle-be is! De ha van tippetek hova lenne érdemes még, örömmel várom!
Addig pedig tovább álmodozom..! <3 

wish.jpg

Kollázs: Enn

Fotók: Pinterest


Summer feelings

by

2014.08.04.

Idén először vízparton jártam a hétvégén. Tapsvihar! :-) Szerencsére megúsztuk az esőt, és szuper jól éreztük magunkat a Tisza parton. Smink nélkül, de annál több naptejjel felszerelkezve élveztem a csodás homokos partot egy titkos strandon. ;-) Hogy mit vittem magammal a partra? Íme:

1. La Roche Posay 50+ napolaj- Egy igazán klassz napolaj, ami viszonylag könnyen beszívódik és nem ragad. Emellet pedig optimálisan védi, a már-már mentőautóra hajazó hófehér bőröm. (bár lehetnék kicsit barnább..hjajj..)

2. Avené 30+ naptej vegyes arcbőrre- Ez a naptej egyszerűen zsenális! Tavaly nyáron vásároltam Svájcban, de szuperáron elérhető ITT is, szállítási ktg nélkül. Könnyű, nagyon kellemes állagú, abszolút nem hagy zsíros réteget az arcbőrön, sőt némileg mattítja is azt, az illat pedig egyszerűen mennyei.

3. Avené frissítő permet- Sokat emlegettem már ezt a kis csodafrissítőt. Nem csak az irodában, vagy a városban szuper, hanem a vízparton napozáshoz is. ;-)

Nektek, hogy telt a hétvégétek?

IMG_4446.jpg

zu_5.jpg

IMG_4442.jpg

 Fotók: Enn


Pink shades for nails

by

2014.08.01.

Szeretem a lakkokat, de van egy szín amivel nehezen barátkoztam meg, amióta viszont megtörtént, töretlen a szerelem, ez a szín nem más, mint a rózsaszín. Az előítéleteim a színnel kapcsolatban elég nagyok, de átküzdöttem magam a "gonoszon" és megtaláltam a legszebb árnyalatokat.

Egy dolog viszont nagyon fontos, ha rózsaszín körömlakkal fested a körmeid különösen ügyelj az öltözékedre. Az esetek nagy részáben, igazán csajos külsőt kölcsönöznek ezek az árnyalatok (persze árnyalattól függően), és vonzzák a tekintetet.Egy nő megjelenése szerintem akkor lesz igazán emlékezetes (pozitív irányban értem persze), ha harmónikus az összkép. Ezt pedig legkönnyebben úgy érhetjük el, ha egyetlen dologra például színre, vagy formára helyezzük a hangsúlyt, minden mást pedig a háttérbe szorítunk. Mondjuk úgy, hogy minden más decensen alátámasztja ezt az egyetlen "fókuszpontot". No, de jöjjenek a minőségi kedveceim sorra, amelyek közül mindenképp be kell szereznem néhányat (szállítási ktg nélkül):

1. Essie Big Spender körömlakk - Egy tartós, szuper professzionális kefével ellátott körömlakk. Essie körömlakk imádattól hangosak a legjobb beauty bloggerek oldalai, így különösebben nem kell bemutassam a márkát :-) Ez a csodás, kék tónusú pink árnyalat pedig instant szerelem! 

2. Deborah Lippmann Daytripper körömlakk - A körömlakkok Rolls Royce-a! Szuper tartós, imádnivaló körömlakkok, elbűvölő színekben. A Deborah Lippmann termékekben biotint és zöld tea kivonatot is tartalmaz, emellett azonban mentes minden "káros" anyagtól, mint például a formaldehid és a DBP.  Ez a kissé korallos árnyalat visszafogott, mégis nagyon izgalmas. Love!

3. OPI Suzi's Hungary AGAIN! körömlakk - A Suzi's Hungary körömlakk, nem neve alapján került a legszebbek közé, hanem leginkább igazán modern, finom árnyalata miatt :-) Az OPI lakkok iránt érzett rajongásom pedig megkockáztatom, hogy örökös. Must have!

4.Nails Inc Notting Hill Gate körömlakk - Egy igazán vibráló, imádnivaló, neon árnyalat, ami tökéletes a nyárra! Idevele!

Nektek melyek a kedvenc pink árnyalataitok?

IMG_3878.jpg

IMG_3877.jpg

Fotók: Enn


Birthday wishes part I.

by

2014.07.31.

Holnap már augusztus, ezért úgy gondoltam, hogy teljesen időszerű a születésnapi wishlisten első felvonása. :) (ebben a hónapban ünneplem a születésnapom) A wishlist elég tág, persze első helyen nem megvásárolható dolgok szerepelnek, de ezek maradjanak titkok és jöjjenek az inspirációk, amelyek más születésnapjára is jól jöhetnek akár. Három kollázs következik aminek első részében nem csak beauty szerepel :-) Lessétek:

1. Rouge Bunny Rouge Allegria Parfum- Amióta a Neroli parfümériában a kezembe adták, nem tudom kiverni a fejemből. Egy könnyű, nyári, friss illat, amire már régóta vágyom. Szuper ajándék lenne! :-)

2. Maria Black earcuff- Ez az a darab az. ami lassan örökös lesz a wishlistemen (már az előzőn is feltűnt). Imádom Maria Black ékszereit, de leginkább a sportosbb darabokért vagyok oda, mint ez a füles.

3. Suqqu sminkecsetek- A japán luxus sminkecsetek, a világ legpihepuhább (most már van ilyen szó :) természetes ecsetei. Azt hiszem a kívánság még várat magára, mert aranyárban mérik, de hátha augusztus végéig nyerek a lottón. You never know... :D

4. Adidas Stan Smith- Najó, engem is elkapott a Stan Smith láz. Míg külföldön már réges-rég elfogyott minden boltban, addig itthon szerencsére szinte mindenhol van :-) Megelőzve a pár hét, hónap múlva nálunk is beköszönő "hisztériát", mindenképp szeretnék beszerezni egy párat, erre a születésnapom pont megfelelő lenne.

5.Eve Lom Cleanser- A másik "állandó" a kívánságlistán pedig ez az Eve Lom krémes arctisztító, amire szintén hónapok óta áhitozom. Egy apró minta termék kipróbálása óta töretlen a szerelem. Még sosem találkoztam olyan beauty termékkel, ami ennyire kellemes érzés az arcbőrön. EZT az ajánlatot szeretném mihamarabb megcsípni. Hamarosan többet mesélek róla! ;-)

a_5.jpg

Kollázs: Enn


Eyeglasses look

by

2014.07.30.

Ez a hét az újdonságok hete! :-) Hétfőn végre elindult az "Interviews" rovat, ahol a bájos spinning edzőmmel beszélgettem szépségápolási szokásairól. Ha még nem olvastátok, ERRE találjátok! <3 A másik újdonság pedig a külsőmhöz kötődik. Aki követ az Instagramon, már elcsíphette, hogy levágattam a hajam. Ami alapvetően nem is lenne olyan különleges, de olyan szempontból mégis az, hogy körülbelül négy éves korom óta nem volt ilyen rövid a hajam. Éééés iszonyatosan boldog vagyok vele! :-) Korábban mikor levágattam a hajam, de valahogy utána mégis mindig azt vártam, hogy újra megnőjön. Igen elég fura... Most azonban a nyomát nem érzem ennek, sőt úgy érzem örökké ezt a short bob-ot szeretném viselni. :) Éreztetek már olyat, hogy egy frizura 100%-ig a Tiétek? Eszméletelen jó érzés! Az imádott bob-omat pedig Nettinek köszönhetem a Wood Hairből! <3 

Örömmel kísérletezgetek az új hajammal, amivel valahogy minden ruhám, kiegészítőm, sőt sminkem is teljesen másképp mutat. Az alábbi lookhoz, előkaptam az új (dioptira) nélküli szemüvegem, amit egy nagyon kedves barátnőm készített nekem, mindjárt két színben is beszereztem, biztos ami biztos :-) (a másik színről hamarosan többet) A szemüveg csajos, nude színéhez kreált babás sminket, egy fiús H&M inggel törtem meg, amit igazán imádok mostanában.

A sminkhez alapként a Caudalie ragyogást fokozó szérumot vittem fel, legfőképp az orcák területére. (arctisztítás után természetesen). Majd ezt követte a Caudalie Day Perfecting fluid, ami egy színezett mondjuk "börtökéletesítőnek", ami szuper nyárra, egyszerűen imádom! Több infó róla ITT. A szemhéjamra egy Kryolan Dermacolor korrektorpalettából választottam egy sötétebb és egy világosabb nude árnyalatot. Alapként a világos árnyalat került a szemhéjamra, mélyítővonalként pedig a sötét. (fontos! mindig jól elsatírozni a vonalakat) A sötét árnyalat miatt a szemhéjon, és az alapos szempillagöndörítés, majd szempillafestéstől (csak fenti pillákon) optikailag nagyobbnak látszik a szemem a szemüveg ellenére is. Az alsó vízvonalat egy beige Alverde szemceruzával emeltem ki, ami szintén nagyobbnak láttatja a szemeket optikailag. A szemöldökömet egy &other stories ceruzával hangsúlyoztam, majd egy kis kefe és némi körömlakk sgítségével fixáltam. Pírként a Chanel krémpirosítómat vittem fel az almácskákra, majd a Phylosophy palettámat használtam az orcák felső részére highlightként. Az ajkakra pedig egy Avon nude árnyalat került. Hope you like it?! Több Enn look ERRE található! 

IMG_4145.jpg

 

IMG_4140.jpg

 

IMG_4144.jpg

 

IMG_4143.jpg

 

IMG_4152.jpg

 

IMG_4170.jpg

 

IMG_4171.jpg

Fotók: Enn


About

Enn

Facebook

Instagram

Follow on Bloglovin

Bloglovin'